0

A hiteligénylés feltételei a jelzáloghitel esetében

Manapság sokkal nehezebb hozzájutni akármilyen hitelhez is, mivel az elmúlt években kirobbant válság miatt a bankok szigorítottak az addig se túl egyszerű feltételrendszerükön. Így sokkal nehezebb ma például jelzálog hitelt kapni, mint akár 6-7 éve, mivel a hiteligénylés feltételei itt is jelentősen szigorúbbak lettek. Ennek a bankok részéről annyi a célja, hogy az amúgy is nehéz helyzetbe lévő ügyfeleiket megóvják a teljes eladósodottságtól és fizetni tudják a hitelüket..

Az egyik alapfeltétel, a jelzáloghitel igényléséhez, a jövedelemigazolás bemutatása. Ez a feltétel mondható a legszigorúbbnak is, mivel a bank egyértelműen látni akarja azt, hogy a hiteligénylő törleszteni tudja majd időben a szerződésbe foglaltakat. A jövedelemigazolást már nem csak a bankok kérik, de kormányrendelet is előírja a pénzintézeteknek.

A hiteligénylés feltételei a jelzáloghitel esetében

A hiteligénylés feltételei a jelzáloghitel esetében

Fontos még a hiteligénylés feltételeinél a jelzáloghitel esetében az, hogy milyen hitelei voltak eddig, és hogyan törlesztette azokat a hitelt kérelmező. Ehhez működik egy nyilvántartás is, melynek neve: Központi Hitelinformációs Rendszer, ahonnan a bankok a hitel szereplőinek adatait le tudják kérdezni. Ezzel gyorsan ki is derül, hogy szerepel-e valaki a BAR- listán. A BAR- listán való szereplés a legtöbb esetben megakadályozza a hitel sikeres igénylését.

A hiteligénylés feltétele a jelzáloghitel esetében még az ingatlan fedezet is. Ha ez meg van, akkor akár nagyobb összeghez is hozzá tudnak jutni a hitel igénylői. Fontos, hogy a jelzáloghitelt szabadon fel lehet használni több célra is: akár adósságaik rendezésére, akár lakáscélra, legyen az vásárlás, vagy felújítás. Mindenképp érdemes több bankban is érdeklődni ha jelzáloghitelt akarnak igényelni, mert minden bankban lehetnek apróbb, akár kedvezőbb eltérések is a hiteligénylés során.

  
Iktatva: Hiteligénylés Címkék: , ,

További olvasnivaló

Írj most.


hét × = 7

Küldés
Hiteligénylés 2012