Átmeneti pénz zavar esetén remek megoldást jelenthet a személyi kölcsön igénylése, hiszen a többi hitellel ellentétben ez teljes mértékben szabadon felhasználható, és nincs a bank felé elszámolási kötelezettség. Ahhoz azonban, hogy valaki megkaphassa a személyi kölcsönt, bizony jó néhány feltételnek meg kell felelni, valamint néhány nyomtatványt is bemutatnia.
A személyi kölcsön igénylése során milyen nyomtatványok lehetnek szükségesek? Elsősorban a bank kér egy jövedelemigazolást az igénylő jelenlegi munkahelyéről, mely általában nem lehet régebbi három hónapnál. Ez egyrészt azért szükséges a banknak, mivel ez lesz a biztosíték arra, hogy a törlesztő részleteket tudják majd az adósok mindig időben és pontosan törleszteni, másrészt ez alapján tudják majd megállapítani a hitel maximálisan igénylehető összegét is.
A személyi kölcsön igénylése során a másik fontos nyomtatvány maga az igénylő dokumentum, melyet pontosan és helyesen kell kitölteni ahhoz, hogy a hitel folyósítása sikeres lehessen. Ezen a nyomtatványon általában a személyes adatokat, adóstárs esetén az Ő személyes adatait, valamint a munkahelyek adatait kell megadni, valamint tanúk jelenlétében szignózni kell a dokumentumot.
Hol lehet ezeket a nyomtatványokat elérni? Természetesen személyesen is lehet őket kérni a bankokban és pénzintézetekben, de lehet őket online is letölteni a bankok internetes oldalain. A személyi kölcsön igénylését azonban érdemes alaposan átgondolni, és csak abban az esetben elkötelezni magukat hosszú- hosszú évekre egy adósság mellet, ha más megoldást már nem tudnak kitalálni a problémájuk megoldására.