1

Igénylés ingyenes pénzfelvételhez – meddig lehet?

A kormány pénzügyi rezsicsökkentése által, a magánemberek jogosultak lettek havonta maximum 150 ezer forint ingyenes ATM-ből való felvételére. Ehhez nem kellett mást tenniük, mint az erről szóló igénylést, vagy nyilatkozatot aláírják a bankfiókban.

A bankok, a sorállást elkerülendő, lehetővé tették, hogy az emberek a netbankon keresztül, online nyilatkozzanak arról, hogy igénylik az ingyenes készpénz felvétet. Ezt január végéig lehetett megtenni, hiszen a pénzügyi rezsicsökkentés által az ingyenes készpénz felvétel 2014. február 1-től érvényes.

Ingyenes készpénzfelvétel csak ATM-ből!

Ingyenes készpénzfelvétel csak ATM-ből!

Nagyon fontos szabály, hogy a 150 ezer forintot kizárólag két részletben lehet maximum felvenni, tehát ha valaki igénybe veszi, akkor érdemes adott hónapban kétszer 75 ezer forintot felvennie, mert a harmadik tranzakciótól már fizetni kell akkor is, ha az előző két ATM-es készpénzfelvétellel nem vették igénybe a teljes erre szóló 150 ezer forintos “keretet”.

A másik igen fontos szabály, hogy csak standard bankkártyákkal lehet készpénzt felvenni, tehát a hitelkártyával való bármilyen készpénz felvét az ATM-ből ugyan úgy igen magas költségen és büntetőkamatokkal lehetséges csak, mert a hitelkártyával eredetileg csak vásárolni szabad! Ha már megigényeltük az ingyenes felvétet, akkor már nyugodtan felvehetjük a pénzt, nem fognak a bankok és pénzintézetek költséget felszámolni rá. A jelenlegi pénzügyi rezsicsökkentésről szóló ingyenes készpénz felvét egyelőre nincs meghatározva, hogy meddig lehetséges, így visszavonásig biztosan élhetünk a lehetőséggel.

  
Iktatva: Személyi hitel Címkék: , , ,

További olvasnivaló

Egy hozzászólás "Igénylés ingyenes pénzfelvételhez – meddig lehet?"

  1. Zsuzsanna szerint:

    Üdvözlöm

    Személyi hitel érdekelne
    Mik a feltetelek. Hogyan lehet igényelni

Írj most.


kilenc × = 27

Küldés
Hiteligénylés 2014