0

A hitelkártya keret túllépése hogyan történhet meg?

A hitelkártya igénylését jól meg kell gondolni, hiszen gyakori probléma szokott lenni az, hogy a tulajdonosát arra sarkalja a kártya adta ” szabadság “, hogy túlköltekezzen, és olyan dolgokat is megvegyen, melyre egyébként vagy nem futná, vagy nem is lenne feltétlen szüksége. Ennek hosszútávon akár az is lehet a következménye, hogy nem tudja fizetni ezt a magas kamatozású hitelt, és a bank szerződést bont. Ilyenkor pedig végrehajtó veszi át az ügyet. Gyakori probléma még a hitelkártyák esetében a keret túllépése.

A hitelkártya keret túllépése hogyan történhet meg?

A hitelkártya keret túllépése hogyan történhet meg?

A hitelkártya keret túllépése hogyan történhet meg? Abban az esetben, ha rövid választ keresnénk, akkor elég lenne annyi is, hogy könnyen. Akkor viszont, ha igazán részletesen akarjuk kifejteni, hogy mikor történhet meg a hitelkeret túllépése, akkor azt lehet mondani, hogy akkor, ha a havi záráskor fel van használva a maximális hitelkeret, és a kamatok és az egyéb díjjak hozzáadása esetén már meghaladja azt a hitelkeret összeget, amit az igénylésekor írtak alá a szerződésben.

Azért, hogy elkerülhessék a hitelkártya keret túllépést, érdemes nagyon oda figyelni a használatára. Akkor, ha még a havi zárás előtt egy összegben bírják rendezni a tartozásukat, nem csak a hitelkeret túllépést akadályozhatják meg, de akár a kamatozást is, hiszen általában minden banknál az első 30- 45 nap türelmi időszaknak minősül, tehát kamatmenetes.

Mi történik hitelkártya keret túllépés esetén? A bankok ilyenkor általában még egy plusz költséget is felszámolnak a többi mellé, ez pedig a hitelkeret túllépési díj. Akkor, ha megtörténik a keret túllépése, a bankok szoktak küldeni egy értesítő sms- t, hogy a tulajdonos értesüljön a dologról. A bővebb információkért érdemes felkeresni személyesen a hitelkártyát kibocsájtó bank munkatársait, hiszen a legpontosabb információkat ők tudják majd megmondani.

  
Iktatva: Személyi hitel Címkék: , , , , , ,

További olvasnivaló

Írj most.


9 × hat =

Küldés
Hiteligénylés 2014